Ez a cikk a márciusi Hírfoltok c. újságban jelent meg (ez a Magyar Foltvarró Céh hivatalos havilapja). Ennél jobban és részletesebben én sem írhattam volna le a klub történetét (szerk.)

Vízfolt Klub

avagy egy foltos csoport története a szegényebb vidékről, érdekmentes övezetből

Virágné Nagy Emília vagyok, a tiszafüredi Vízfolt Klub vezetője, és a következőkben a csoportomról és a foltvarrásról szeretnék egy pár gondolatot megosztani veletek.

A kezdetek előtt:

A tiszafüredi Szakmunkásképzőben tanítottam nőiruha-készítő szakmát a 80-as évek közepén. Emlékszem kis textildarabokból alkottunk foltmunkákat a diákokkal. Akkor még nem tudtam, hogy ezt a technikát patchwork-nek hívják. Később olvastam a megyei napilapban, hogy Kunhegyesen Dolányi Anna iparművész munkáiból kiállítás látható és elmentem megnézni.

Itt kezdődött igazán:

Írtam Annának egy levelet, amelyben gratuláltam a munkáihoz, és Ő a válaszában írt nekem a CÉH-ről és biztatott arra, hogy ismerkedjek meg vele. Küldött egy könyvet is, Folton-folt textilmunkák a címe (ez lett az első patchwork könyvem).

Azután elmentem Budapestre egy találkozóra, ahol megismerkedtem a csoportvezetőkkel közelebbről, pl. Szabadosné Terikével. Ott teljesen elvarázsolt az a hangulat, az a le nem írható érzés, amit csak egy „foltosszívű” érezhet, és ami ma már nagyon hiányzik nekem. Akkor még a foltvarrásról, az örömszerzésről és nem a gazdasági érdekekről szólt a CÉH működése. Ez után döntöttem el, hogy Tiszafüreden is létrehozok egy foltvarró csoportot.

Ez történt 1998 február 28-án:

A fent említett napon, 5 fővel megalakult az én csoportom, a Vízfolt Klub. A helyi Művelődési Házban kaptunk helyet, igaz tőlük anyagi segítséget nem remélhetünk, de ezen kívül mindenben támogatnak minket. Nagy segítség, hogy a teremért, ahol az összejöveteleinket tartjuk, nem kell fizetni. Sokat segítenek a rendezvények és kiállítások szervezésében és megrendezésében is. A Tiszafüredi Polgármesteri Hivatalnál minden évben pályázok, és rendszeresen nyerek pénzösszegeket a csoportom számára. Ma már méltó helyen vagyunk a civil szervezetek ranglistáján.

A Vízfolt Klub napjainkban:

Jelenleg 15-18 fővel működik a csoport, jó kis közösség verbuválódott össze. Minden héten hétfőn tartjuk a foglalkozásokat. Van saját könyvtárunk, ahonnan újságot, könyvet, videófilmet és CD-t lehet kölcsönözni. Tiszafüred rendezvényein mindig jelen vagyunk, van, amikor árusítással, és van, amikor csak dekorációként. Az én csoportomban 3 aktív dolgozó van, a többiek nyugdíjasok és munkanélküliek. Nagyon sokszor dolgozunk a „rongyoszsákból” és maradék anyagokból, mi ezt tartjuk igazán alkotásnak. Minden évben készítünk 2-3 darab csoportmunkát, amiket később elajándékozunk helyi intézményeknek (óvodáknak, iskoláknak stb.). Vannak igényesen, szépen varró klubtagok, de olyanok is vannak közöttünk, akik kevésbé szépen dolgoznak, de lelkesek és a közösségben jól érzik magukat, és én ezt tartom a legfontosabbnak. Az ő munkájukat is kitesszük a falra a helyi kiállításokon, még ha az „kirakodóvásárnak” tűnik is. Nem a mennyiségért rakjuk a paravánra a foltmunkákat, hanem mert az a csoport kiállítása és szerintem a kevésbé jó kézügyességű csoporttag alkotásának is ott van a helye.

Jó a kapcsolatunk a környező falvak és városok foltvarró csoportjaival, eljárunk egymás rendezvényeire, kiállításaira (pl. Karcag, Debrecen, Mezőkövesd). Részt vettünk már munkáinkkal országos kiállításon is, Nagyatádon, Szombathelyen, Debrecenben és Szekszárdon. A szekszárdi volt az utolsó ilyen nagyszabású kiállítás, amelyen bemutattuk foltmunkáinkat, utána többet nem szerepeltünk országos kiállításon személyes okok miatt.  A környező településeken már 18 helyen volt kiállításunk, volt olyan, hogy komolyzenei hangverseny részeként voltunk jelen, volt, hogy a városi kézművesek (bőrdíszműves és fazekas mesterek) munkáival volt közös bemutatónk. 

Már másodszor rendeztük meg a Kelet-magyarországi Regionális Csoportvezető Találkozót, ami mindkét alkalommal nagyon jól sikerült. Ez eltér a mások által megrendezett találkozóktól, itt nem varrtunk, hanem „csak” beszélgettünk róla. Beszélgettünk magunkról, a csoportunkról, a foltvarrásról és mindenről, ami minket, foltvarrókat érdekel. Úgy tapasztaltuk erre is nagy igény van.

…és végül a véleményem:

Csoportvezetői tisztem mellett a célom, hogy minél többen megismerjék és megszeressék a foltvarrást. Az én nevemhez több csoport megalakulása is fűződik (pl. Karcag, Kunmadaras, Tiszaigar, Kócsújfalu, Tiszaörvény). Sokszor járok táborokba és csoportokhoz egy-egy technikát megtanítani. A tanításom alatt másodlagos célom a precizitás, inkább a technika menetének egyszerű elsajátítása az elsődleges cél. Szakoktatói múltamból is eredően úgy gondolom, mindenkinek van egyéni megvalósítási mércéje és nem elhanyagolható kézügyessége. Ezek után, ha egy blokk összeállítása sikerül és megy, a foltvarró a tőle telhető legszebben készíti el úgy is. Biztosan én is megállnám a helyem bármely CÉH mester mellett, mert én női-szabó mester vagyok, de engem nem motivál semmi erre. Én egyszerű foltvarró vagyok és az is akarok maradni, mindenféle érdek nélkül, csak a szenvedélynek hódolva. Engem nem vonzanak a drága, nekem megfizethetetlen külföldi anyagok. Nekem az az alkotás, amikor az Anyukám 60 évvel ezelőtt készített keresztszemes négyzeteit beledolgozom a lányomnak készített köténybe és kenyereszsákba.

Köszönöm, hogy lehetőséget adtatok, hogy leírhassam a foltvarrással kapcsolatos érzéseimet és bemutathattam a csoportomat.

                                                                    Virágné Nagy Emília

                                                                  a Vízfolt Klub vezetője

                                                                          Tiszafüred